Olvassunk! 1. kör - 9. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

EREDMÉNYEK

A magyar nép – testi-lelki alkatának és ősi nyelvének egyértelmű tanúsága szerint – a finn-permi népekkel együtt a kontinentális fajtakörbe tartozó kelet-európai fajta finn-magyar ősnép ivadéka.

Őskori elődei évezredekig éltek a kontinentális fajtakörbe tartozó alpesi és turáni fajták őseivel közösségben, majd a rokon fajtáktól elválván újabb évezredekig az indogermán–finn-magyar életközösség keretében. Az indogermán ősnép nyugat-európai és árja ágazatának szétválása után egy ideig még az árjákkal maradtak szoros kapcsolatban, majd ezektől elválván a kontinentális ősfajtából legelőször kiszakadt paleoeurópai fajta szamojéd-ugor népcsoport őseivel éltek együtt a most már valóban „finnugor” életközösség népének legkeletibb ágazataként.

A finnugorság őshazáját valamikor Ázsiában keresték. Manapság rendszerint az Urál vidékére helyezik. Ezek a feltevések azonban tarthatatlanoknak bizonyultak: a kelet-európai fajta finn-magyar ősnép, a többi európai fehér bőrű nép őseihez hasonlóan nyugatról költözött keleti erdős hazájába. Őshazáját, ahol kontinentális fajtaköri alpesi és turáni népekkel, majd az indogermánokkal s végül annak árja ágazatával élt együtt, valahol az Alpesektől és a Kárpátoktól északra eső erdővidéken kell keresnünk. Az árjáktól is elszakadván a Visztula–Dnyeper közén húzódott északkelet felé, s a Kr. e. második ezredévben az orosz erdővidéknek a Bugtól északkeletre a Felső-Okáig terjedő szakaszán lakott. Itt, az első finn-magyar őshazában találkozott a Felső-Dnyeper–Felső-Volga–Oka folyó határolta területen élő kezdetleges paleoeurópai fajta szamojéd és por népelemekkel. Itt alakult ki az eddig helytelenül „uráli ősnépnek és ősnyelvnek” nevezett finn-magyar-ugor-szamojéd – röviden finnugor – élet- és nyelvközösség.

A magyar nép magukat ud rokonaikkal szemben mans-magy, majd magyar néven nevező ősei – nyelvünknek a finnugor nyelvcsaládban elfoglalt szélső helyzetéből, s a nép későbbi földrajzi helyzetéből következtetve – a Dnyeper–Oka közi őshaza legkeletibb végein, az erdővidék és a ligetes sztyepp határvidékén laktak. Itt kerültek közelebbi érintkezésbe a tőlük észak-északkeletre tanyázó szamojéd-ugor népséggel, s a dél felől Kr. e. 1300 táján szomszédságukba hatoló elő-ázsiai fajta kimméri-géta urgur népekkel. Ez az elhelyezkedésük és környezetük határozta meg további sorsukat, műveltségüknek a rokon népekétől eltérő fejlődését. Míg a finn-permi népek őseinek érintkezése a tisszagéta népcsoportba tartozó urg népekkel csak felületes és közvetett volt, a tőlük fokozatosan elváló magyar ősnép szoros kapcsolatba került, s majd életközösségre is lépett más műveltségű lovas nomád szomszédaival. Évszázadokon át tartó érintkezésük eredményeképpen az erdőlakó magyar ősnép a ligetes sztyeppén lovas vadász és lovas pásztor pusztai nomád néppé alakult át. Elvált erdőlakó finn-permi rokonaitól, s valamikor a Kr. e. első ezredév elején keletre költözött, a Volga–Káma–Bjelája–Szamara közi területre.

Urál-altaji műveltségének emlékei nyelvünk úgynevezett ugor kori szókincsében, s a Kr. e. 600–200 közt virágzó ananyinói kultúra lelőhelyein jutottak korunkra. Szomszédai közül a Bjelája–Felső-Káma–Csuszovája közén élő, majd az Urál hágóin Szibériába is áthúzódó szamojéd-ugor népek műveltségét a „csontos-gorodiscsék” ananyinói elemeket is tartalmazó kultúrája, a tisszagéta-urg népekét pedig a kubáni kultúrával rokon Volga vidéki khvalinszki kultúra tükrözi vissza. E kultúrának a magyar műveltségre gyakorolt sorsdöntő hatásáról régi kaukázusi-jáfetita jövevényszavaink, köztük a lótartásra, a fémek használatára és az általános világszemléletre vonatkozó műveltségszavak s az ananyinói bronzkultúrának a finnugor ősműveltségbe beágyazódott kimméri-géta eredetű elemei, a magyar és az urg népelemek együttélésről és keveredéséről a honfoglalás kori sírokból előkerült elő-ázsiai típusú testi maradványok tanúskodnak. A Kr. e. harmadik század végén a hunok elől menekülő árja-alán népek hatoltak az Urál vidéken élő tisszagéta-urg népek, s köztük magukat már magyarnak nevező, de a görögöknél „jürk”, „urg” néven ismert magyarok keleti és délkeleti szomszédságába, majd e népeket hazájukból kivetve a Volga–Don vidékére, s a káspi–pontusi síkságra. A Don–Dnyeper közén megszállt roxolánok az urg népek egyikét, a későbbi kuturgurok elődeit a Dnyeper-torkolat vidékéig űzték. A „szavirok”, vagy „fekete alánok” Kr. e. 200 és 100 közt a magyarok uráli őshazájában telepedtek meg, az alán áradat elől északkelet felé menekülő permi népek – zürjének és votjákok – szomszédságában. Háromszázados itteni uralmuk emlékét a permi nyelvek néhány alán jövevényszava, s az ananyinói magyar bronzkultúrát felváltó s a Kr. e. 100–Kr. u. 500 körül virágzó pianobori vaskultúra emlékanyagra tartotta fenn. E műveltség ananyinói elemei arra vallanak, hogy az őslakosság egy része – nyilván a későbbi baskír-magyarok ősei – az uráli őshazában maradt és szavir uralom alá került, bár az is lehet, hogy ezek a műveltségelemek a magyar uralom alól szavir befolyás alá került ugor – vogul-osztják – népség útján kerültek a pianobori szavir kultúrába. A szavirok nyomására uráli hazájukból délre költöző magyarok a Volga–Oka közén élő permi nép déli szomszédságában, részben rájuk telepedve a Volga–Don közén szálltak meg. Déli szomszédaik az előttük vonuló unurgurok és sarurgurok voltak, északnyugaton a Volgáig előnyomuló szavirokkal kerültek közvetlen érintkezésbe, s velük – valamikor az 5. század közepe előtt – életközösségre is léptek. Ez időből, a Kr. u. első évezred első feléből származnak a magyar–permi nyelvi egyezések, alán-szavir jövevényszavaink s az urgur-magyarok megjelölésére egy ideig használatban volt „szavir” népnév. A Kr. u. 5. század derekán az Urál-vidékre jött avarok támadása nyomán az uráli magyar őshazából elköltöző szavirok az urgur népekre támadtak, s azokat elűzték hazájukból. A sarurgurok és unurgurok 463-ban a Kaszpi-tenger és az Alsó-Volga partvidékéről nyugat és délnyugat felé húzódtak, a Kaukázusig visszaszorított alánok szomszédságába, s az unurgurok a Pontus keleti partján, a Don–Kubán közén – a királyi szkíták egykori hazájában – szálltak meg. Északkeleti szomszédságukba a magyarok ez időben „urog”, majd „uturgur”, vagyis ötmagyar néven emlegetett ősei jöttek. A két nép nemsokára egy törzsszövetségben egyesült, amelyben a 6. század második negyedében az uturgur-magyar elem jutott vezető szerephez.

Ez időben az urgur népek már török fajta népelemekkel voltak átitatva. A 4. század utolsó negyedében az Ázsiából előtörő hunok uralma alá kerültek, és hun törzsek telepedtek föléjük. Attila korában a Hun Birodalom kötelékébe tartoztak, majd – nem sokkal a Pontus vidékére költözésük után – Attila fia, Irnik pontusi Hun Birodalmának kötelékébe tartoztak. Ugyancsak a 4. században, a hunok előtt jövő szarvasmarha-tenyésztő és földművelő nyugati török vagy bolgár népcsoportok telepedtek a lovas nomád urgur népek földjére, s a már korábban felszívódott hun-török elemekkel együtt beolvadtak az urgurságba. A sarmagurok, unurgurok és Don–Dnyeper közi kuturgurok rövidesen nyelvben is elbolgárosodtak, a magyarok nyelve pedig számos bolgár jövevényszóval gyarapodott. Az urgurok új élettársainak a nyelvéből jöttek az unurgur, kuturgur, uturgur, sarurgur népneveket felváltó onogur, altiagir, besgur, saragur népnevek is, amazoknak török fordításai.

A pontusi birodalom bomlása után, 545 táján kialakult uturgur és kuturgur hatalmak rövid ideig tartó virágzásának és egymással vívott harcainak az 558-ban itt keresztülvonuló avarok, s az 568-ban e vidékig hatoló türkök vetettek véget. Ezek avar, azok türk uralom alá kerültek, s az új török népelemek betelepedésével befejeződött az urgur népek elbolgárosodásának a folyamata. A sarurgurok vagy saragurok, s a kuturgurok vagy altiogurok neve végleg eltűnt. Ivadékaikat a 6. század vége óta már csak „bolgár” néven emlegetik. Fennmaradt azonban az onogur–magyar törzsszövetség, a tőlük mindig megkülönböztetett népnek „onogur” neve. A türk és az avar hatalom hanyatlásával 630 táján a régi hun dinasztiából sarjadt Kürt király a pontusi Onogur-bolgár Birodalomban fél századra még egyszer egyesítette az urgur-bolgár népeket, sőt a pannóniai kuturgur-bolgárok támogatásával – úgy látszik – Attila egykori birodalmának helyreállítását is megkísérelte. A magyarok ez időben kerültek először tartósabb érintkezésbe a kereszténységgel, mikor királyuk megkeresztelkedett és térítő papokat is hozott országába. S ez a keresztény térítőmunka a későbbi kazár uralom idején sem szűnt meg: a krími érsek fennhatósága alatt a 8. században külön onogur és kazár püspökök működtek a Pontus keleti partvidékén.

Kürt halála után – 670–680 táján – az onogur-bolgár hatalom elbukott a Kaszpi-tenger partjairól hódító útra indult türk-kazárok ellen vívott harcában. Népei elszakadtak egymástól. A saragur-ivadék bolgárok északra húzódtak, s a volgai-bolgár hatalom és műveltség megalapítóivá lettek. A Don–Dnyeper közi kuturgur-bolgárok és a hozzájuk csatlakozó onogur-bolgár töredékek délnyugatnak indultak, s a dunai-bolgár hatalom alapját vetették meg. Az Onogur Szövetség öt magyar törzse két onogur-bolgár törzzsel egyesülve a régi hazában maradt, de részben áthúzódott a Don–Dnyeper közére is, ahol idővel egészen a dnyeperi szlávok szomszédságába hatolt. Nemsokára azonban meg kellett hódolnia a Volgától a Dnyeperig terjeszkedő kazár hatalomnak. A bolgár törzsek csatlakozása után hétmagyar nevet viselő magyar ősök népnevei eltűntek a rövid fél százados türk-kazár uralom idején rájuk is alkalmazott türk népnév alatt, mígnem a kazár hatalom lehanyatlása és a magyarság önálló életének megkezdése után – a 9. század derekán – újra előtűnnek régi magyar, onogur, ungr-, besgur nevei. Néhány évtizeddel később a kazároktól elszakadt törzsekkel egyesült hét magyar törzs a Volgán átkelt, s a magyarok eddigi hazájában megszállt besenyők támadása nyomán a régi hun-magyar dinasztiából sarjadt Álmos vezérletével elhagyta Pontus-vidéki hazáját – Levédiát –, s a kazárok szomszédságából előbb néhány évre a Dnyeper–Al-Duna közére, majd Álmos fia, Árpád fejedelemmé választása után a Duna–Tisza vidékére költözött, ahol az eddigi szomszédoktól és élettársaktól merőben különböző, más fajta, más nyelvű és más műveltségű népek környezetébe jutott. Őstörténetünk különböző természetű – embertani, nyelvi, régészeti, történeti – forrásainak a kalauzolásával végigkísértük magyar népünket a kontinentális ősfajta nyugati őshazájából az eurázsiai tájon át a Kárpát-medencébe vezető hosszú útján. Megismerkedtünk elődeivel és élettársaival, történet előtti élete egymásra következő korszakaival. E más-más műveltségi állapotot jelölő korszakoknak, vándorútjuk egyes szakaszainak határjelölő és útjelző kövei a más népektől befogadott kultúrhatásokra is rávilágító finn-magyar kori ud, a korai árja kölcsönszavak közé tartozó mans, vagy magy, a kimméri-géta élettársaktól örökölt jürk, vagy urg, az árja-alán szomszédoktól vett szavir, a magyar törzsszövetség belső tagoltságát kifejező ut-urgur vagy bes-gur, azaz ‘ötmagyar’, s az ezt később felváltó ‘hétmagyar’, az unurgur és bolgár kapcsolatokról tanúskodó onogur ungr, a hun és türk-kazár uralom idejéből származó hun és türk s az ősi magy népnévből képzett történeti magyar népnevek. Minden népnév egy hosszabb-rövidebb korszakot és egyszersmind egy-egy újabb műveltségi állapotot fejez ki, amelyek ismeretében a nyelvi és régészeti emlékek elemzésével és értelmezésével juthatunk el, de a későbbi korszakokban már a történet írott forrásainak segítségét is igénybe vehetjük, az őskori állapotok jellemzéséhez pedig – nagy óvatossággal ugyan – a néprajzi analógiákból meríthető tanulságokat is felhasználhatjuk. Mindezek együttes mérlegelésével tudjuk a magyarság ősi műveltségének hiteles képét megrajzolni.

Olvassunk! 1. kör - 8. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

A MAGYAR FAJTA

...

 Az embertani vizsgálatok immár kétségbe nem vonható eredménye szerint a paleoeurópai fajtakörbe tartozó lappok, vogul-osztjákok, szamojédek és kelet-szibériai rokonaik testi alkata – újabb eredetű kelet-európai, turáni és mongol beütésekről nem szólva – merőben különbözik a kelet-európai fajtából sarjadt finnugor népekétől. De lelki adottságaik, szellemi képességeik, erkölcsiségük, ellenálló erejük, életformáik és általában művelődéskészségük is messze alatta marad emezekének. Ezt a különbséget már az ókori írók – Hérodotosz, Tacitus, Prokopiosz – is felismerték, s az később a finnugor népek műveltségének fejlődésével még szembetűnőbbé vált, legújabban pedig a tudományban is igazolásra talált.

Ezeknek, az emberi műveltség igen alacsony fokán élő primitív – a kontinentális törzsről sarjadt fajtákat összekötő ősrokon – népeknek sem élettani, sem művelődéstörténeti értelemben nincs semmi közük a finn-permi és magyar népekhez. Mai nyelvük valóban a finn-ugor nyelv, de ezt a szomszédságukba jött és rájuk telepedett finn-magyar ősnéptől vették át. A nyelvcsere korát a lappoknál a Kr. u. 2. századig, a vogul-osztjákoknál és szamojédeknél a Kr. e. 1. ezredévre kell tennünk. E népek igen fogyatékos művelődéskészségének a bizonyítéka az, hogy noha a lappok évszázadokon éltek a finnek, a vogul-osztjákok és szamojédek pedig a magyarok szomszédságában és uralma alatt, velük el is keveredtek, azok kultúrájának leglényegesebb elemeit sem tudták elsajátítani. Az obi-ugor nyelvekben ma is megvan a magyarból vett ‘ló’ szó, s több más, lótartásra vonatkozó kifejezés, de maguk a történelem egy időszakában sem emelkedtek a lótartó vadásznépek színvonalára.

A nyelvrokonság alapján joggal beszélhetünk uráli, helyesebben felső-volgai és altaji élet- és nyelvközösségekről, de uráli és altaji ősnépekről, őshazákról, ősnyelvekről – mindhárom esetben különböző fajta és eredetileg különböző nyelvű együttélésről lévén szó – éppoly kevéssé szólhatunk, aminthogy hasonló kapcsolatok alapján botorság volna sumer-sémita, etruszk-latin, gall-frank, brit-angolszász vagy szláv-bolgár ősnépet, őshazát, ősnyelvet emlegetnünk.

A magyar nép a többi európai néphez hasonlóan különféle fajtaelemek foglalata, mégis fajilag meghatározott történeti alakulat. Alaprétege a kelet-európai fajta, mellyel később elő-ázsiai, dinári és turáni fajta elemek egyesültek tartós életközösségre, s az így kialakult „magyar fajta” magán viseli mindhárom ősi fajtaelemének örökölt s a természeti körülmények változása, a természetes osztódás és különböző vérkeveredések nyomán szerzett testi és lelki bélyegét. S ez a keveredés nagyon szerencsés volt.

Az óvatos, tépelődő, sokszor határozatlan, de higgadt, kitartó, állhatatos kelet-európai emberből hiányzott a hirtelen cselekvés és a nagyvonalú szervezés képessége. Annál nagyobb volt megtartó, konzerváló ereje. Az öntudatos, ötletes és tettre kész turáni és elő-ázsiai ember mestere a kalandos vállalkozásoknak és nagy távlatú katonapolitikai szervezésnek. Könnyen lobbanó és csüggedő kedélye és állhatatlan természete azonban képtelenné tette a kitartásra és a tartós ellenállásra. Csak másfajta népelemekre telepedve s azokkal elvegyülve tudták szervezéseik és államalapításaik tartósságát biztosítani.

A sumerok, hattiak, lüdek, punok mediterrán-orientális népelemekkel vegyülve alakították ki a maguk történeti államszervezeteit. A turáni fajta népek közül is csak azoknak az államalakításai – így a bolgár és oszmán-török államok – bizonyultak tartós államalakulatoknak, melyekbe a szervező turáni elem másfajta népelemekre építve alakította ki a maga politikai életformáját.

A magyarság is a történet előtti időkben végbement szerencsés vérkeveredésnek köszönheti, hogy sokáig laza szervezetben élő finn-permi rokonaival ellentétben korán nemzetté szervezkedett, államot alakított, s a művelődés magas fokára emelkedett, és emellett államát, intézményeit, népi kultúráját – sorra elhanyatló kimméri és török rokonaival ellentétben – állandósítani és a sors minden csapása ellenére immár egy ezredéven át fenntartani tudta.

A honfoglalást követő századokban a magyar nép is keresztülment azon természetes keveredési és áthasonulási folyamaton, amin a különböző fajtaelemeket beolvasztó többi európai nép is keresztülment. Felszívta magába az új haza területén talált, a honfoglaláskor csatlakozó s a magyar településű országrészekbe később bevándorolt idegen elemeket. S ennek a folyamatnak az eredményeképpen kitermelte magából az ősi sajátosságait híven megőrző, de a keveredés nyomán új jellegekkel is gyarapodott „európai magyar” típusát. Felvette magába az idegen fajta elemeket, de azután is magyar maradt, nemcsak szellemisége, de faji alkata tekintetében is; csak a fajtaelemek aránya tolódott el. Az alföldi magyarság kipusztulásával és a helyébe bevándorló s utóbb a magyarságba felszívódott délszláv, oláh, német népelemekkel a dinári és az alpesi fajta nyomult előtérbe. Az ősi elő-ázsiai fajta helyét a vele rokon dinári foglalta el.

A mai magyar néptestben – különböző vizsgálatok és számítások eredményeinek az egybevetésével – mintegy 30–35 százalékra tehető a kelet-európai, 20–25 százalékra a turáni, 15–20 százalékra a dinári-elő-ázsiai elem, összesen 70–75 százalékra a honfoglalás előtti három fajtaelem arányszáma, szemben a 10–15 százalék alpesi, 5 százalék mongol és szibirid, 10 százalék északi, földközi-tengeri, orientális és egyéb fajtaelemmel. Színmagyar vidékeken a kelet-európai és a turáni elem arányszáma 70–80 százalékig emelkedik, más tájak magyar-szláv vagy magyar-német népességében a dinári, illetőleg az alpesi elem érvényesül nagyobb nyomatékkal. Igen sok más típusú egyénen és csoporton felismerhető az ősi fajták beütésének a nyoma.

Azzal a közkeletű állítással szemben, mintha a magyarság fajilag jellegtelen, túlságosan kevert nép volna, a vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a magyar néptestben uralkodó ősi kontinentális – kelet-európai és turáni – rasszelemek 50–60 százalékos arányszáma megfelel a többi európai népeknél észlelhető arányszámnak. Ugyanennyire becsülik a finneknél a kelet-európai, a németben és az angolban az északi és a déli, az olaszban a földközi, a szerbben a dinári fajtaelemek arányszámát. S ahogy a magyarban 20–25 százalékra rúg a dináriak, úgy a németben és angolban 20–30 százalékra az alpesi elem száma. Mindezeknél sokkal kevertebb faji tekintetben például a franciák vagy a csehek. A franciák közt körülbelül egyenlő arányban fordulnak elő földközi-tengeri, alpesi és északias típusú egyének, a cseheknél dináriak, alpesiek, kelet-európaiak.

...

Olvassunk! 1. kör - 7. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

FAJ, NÉP, NEMZET

Faj, nép, nemzet manapság untig emlegetett, de gyakorta tévesen értelmezett fogalmak. A fejlődés legősibb fokára vonatkoztatva ugyanannak a tárgynak – egy bizonyos emberi közösségnek – a megjelölésére használható, de mégsem azonos értékű, csupán párhuzamos fogalmak. A „faj” vagy „fajta” a közösség vérségi egységét, tagjainak közös eredetét, a „nép” ennek társadalmi és művelődési egységét, életformáját és világszemléletének azonosságát, a „nemzet” a közösség államszervezeti egységét, politikai egyéniségét és szemléletét fejezi ki.

A fajta és a nép őseredeti alakulások, a nemzet későbbi fejlemény, minden nép történetének későbbi időszakában jelentkezik. A fajta természeti, a nép és nemzet történeti, amaz társadalmi, ez pedig politikai alakulat. Az ember természeti lényként egy fajtához, társadalmi lényként egy néphez, politikai lényként egy nemzethez tartozik.

A fajta közös eredetű, és a közös ősök testi-lelki vonásait viselő emberek és csoportok természetes úton létrejött közössége. A nép egy helyütt és azonos életformák között együtt élő, azonos nyelvű embercsoportok világszemléleti közössége. A nemzet egyazon állami szervezet keretei közt élő egyének és csoportok politikai közössége, az államszervező és államfenntartó nép politikai megjelenési formája.

Az őskorban voltak, s a kezdetleges népek világában ma is akadnak csupán egyfajta embereket felölelő természetes népi közösségek, de a mai népek és különösen a kultúrnépek kivétel nélkül különböző fajta napelemekből tevődnek össze. A történeti életük folyamán erős vérkeveredésen keresztülment népek egységét és fajiságát különböző származású fajtaelemeikre hivatkozva kétségbe vonnunk mégsem szabad. Napjainkban mégis elég nagy erre a hajlandóság.

Az egyik félen teljesen elhanyagolják a lelki tényezők – a nyelv, az érzés, a tudás, az erkölcsiség, a szellemiség – és a történeti fejlődésben adott tények értékelését. Pusztán a vér, a származás, a fajiság vizsgálata alapján akarják ősi elemeikre bontani a népeket. A nemzettestből ki kívánják közösíteni a történet folyamán abba beolvadt idegen származású elemeket.

A másik félen a vérkeveredés közismert történeti tényére hivatkozva az ősidőkön túl kétségbe vonják a fajták létezését. Megtagadják a népek fajiságát, s a nemzetben pusztán életszemléleti és akarati tényezők által meghatározott szellemi képződményt látnak. Tagadják, vagy csak egész korai állapotban ismerik el a nép összefüggését a fajjal, s a nemzet szerves kapcsolatát a fajilag meghatározott néppel. A nemzettestbe kívánják iktatni az államfenntartó néppel együtt élő, de idegen erkölcsű és szellemiségű, sőt még az idegen nyelvű elemeket is.

Történeti szempontból ezek az elméletek teljesen elhibázottak. A fajiság kizárólagos történetformáló szerepének a hangsúlyozása és a fajiságtól független, légies szellemi alakulattá hígított nemzet mesterkélt fogalma egyaránt történetietlen elképzelések. A népet az elfajzástól óvó fajvédelmi törekvéseknek mindenesetre megvan a maguk jogosultsága. Ezeknek a szempontoknak a mellőzése nem egy nép bukásának és pusztulásának volt az okozója. Más népeket – s erre a legszebb példát a zsidók régi történetében találjuk – az óvott meg a pusztulástól, hogy ki tudták testükből közösíteni az erkölcsiségük és szellemiségük világába beleilleszkedni képtelen idegen fajta elemeket. A történeti és az erkölcsi értékek magasabb szemszögéből nézve mégis a nép erejének és erényének kell tartanunk, ha az egyénenként, csoportosan, sőt néha nagyobb tömegekben hozzácsatlakozó, vele együtt élő és azonos erkölcsű idegen fajta népelemeket kényszer alkalmazása nélkül, teljesen magába tudta olvasztani anélkül, hogy saját, fajilag meghatározott ősi népi egységét feláldozná vagy megtagadná. Ez a természetes áthasonító folyamat az ősi fajta életerejének a bizonyítéka, és semmiképpen sem jelentheti a népek elfajzását.

A nép és a nemzet fogalmát sem egyik, sem másik történetalkotó tényező oldaláról nem foghatjuk meg, mert kialakításukban egyenlő része volt a természeti és erkölcsi erőknek, s éppen a faj, nép, nemzet szoros fogalmi kapcsolatában nyilvánul meg legszebben az anyagi és a szellemi erők összefüggése és párhuzamos történetalkotó működése.

A fajiság önmagában erős népi öntudat és történeti hivatástudat híján nem formálhat életerős közösséget. A népiség megvallása önmagában, vérségi kapcsolatok, közös hagyományok, azonos világszemlélet és ezekben igazodó cselekvés híján nem jelenti a néphez való tartozást. A politikai összetartozás és érdekközösség tudata önmagában, a sorsközösség belső érzése és a fajiságban gyökerező szellemiség azonossága nélkül nem teremthet igazi nemzeti közösséget.

Fajiság, népiség, nemzetiség: mindhárom egyaránt vér és lélek, érzés és tudat, hagyomány és hivatás, hitvallás és cselekvés szerves foglalata.

Olvassunk! 1. kör - 6. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

KEVEREDÉS ÉS KIVÁLASZTÁS

A természeti körülmények változása, és az ősi emberfajták természetes osztódása és kereszteződése nyomán kialakult mai fajták majd mindegyikén felismerhetők a régi vérkeveredések nyomai. Az ősi fajták eredeti vonásait, ha módosultan is, leghívebben őrzik a kevésbé differenciált, elmosódottabb jellegű, sokféle módon rokon kezdetlegesebb emberfajták: Ázsiában a dél-kínai és a hátsó-indiai paleomongol, Indiában és Indonéziában a melanid, Ausztráliában és Óceániában az ausztralid és a paleomelanezid, Afrikában a pigmid és a paleonegrid, Amerikában a paleoamerikai – margid és lagid – s a brazilid és az eszkimoid, Délnyugat-Európában a pireneusi, Észak-Eurázsiában a paleoeurópai – lapponid és szibirid – fajták.

Az egyes fajtakörök legjellegzetesebbnek tartott ágazatai – így a földközi-tengeri fajta mediterrán vagy ibero-inzuláris és indid ágazatai, az északi-tengeri eredetű dáli, a kontinentális körbe tartozó alpesi, a mongol tungid, az afrikai neonegrid és az amerikai szilvid, centralid, andid és pampid fajták – a maguk törzsének hosszú belső fejlődés során kialakult hajtásai, bár idegen beütések nyomai is kimutathatók rajtuk.

A többi fajtákon még világosabban tűnnek szemünkbe a kereszteződés jelei. A cromagnoni eredetű északi fajtán aurignaci, a földközi fajtakörbe tartozó atlanto-mediterrán és észak-indid fajtákon északi, az orientálison elő-ázsiai, a kelet-európai fajtán északi-tengeri, a turánin mongol, a dinárin északi, az elő-ázsai fajtán és a negrid fajtakörbe tartozó ethiopid fajtán mediterrán, a mongol körbe tartozó szinid fajtán európai – északi és turáni – beütés nyomai ismerhetők fel.

Az osztódás és a kereszteződés folyamata állandó és folytonos, de csak évszázados, sőt évezredes együttélés és meg-megújuló keveredések esetében vezet új fajták kialakításához, helyesebben új fajtajellegek állandósulásához. A kereszteződésekkel minduntalan létrejövő és két vagy több fajta bélyegeit különféle változatokban viselő elemek, átmeneti és köztes emberalakok állandóan köztünk élnek, mégsem hagynak szembetűnő nyomot a népek fajtaképén. Nagy részük kivesz a fejlődés során, más részük visszafajzik egyik vagy másik őséhez, és a faji vonzódás alapján hasonló jellegű egyénekkel házasodva egyik vagy másik fajtába olvad bele. A fajrokon egyének öntudatlanul vonzzák egymást, s ezért a különböző faji alkatú emberek házassága még egyazon nép keretén belül is ritkább s kevésbé termékeny a rokonfajta egyének házasságánál. A vegyes fajta házaspároknak az ivadékai pedig az öröklődés törvénye értelmében egyik vagy másik ősükre fajzanak vissza, s annak fajtajellegeit öröklik.

A fajta asszimilál, de egyúttal szelektál is. Magához hasonítja, felszívja, beolvasztja a rokon lelkeket, de kiválasztja és elkülöníti, öntudatlanul kiközösíti magából a fajképet torzító elemeket. Az öröklés és a kiválasztódás törvényéből következik, hogy a fajta minden keveredés ellenére tovább él a népekben és egyénekben.

A NÉPEK FAJISÁGA

Ez a természetes áthasonulási és kiválasztódási folyamat magyarázza meg, miként beszélhetünk ma is a legkülönbözőbb fajtaelemekből összetett európai népek faji jellegéről és hovatartozásáról. Ez magyarázza meg, miképpen élhetnek a mai néptestekben kevéssé változott alakban és összefüggő, nagy csoportokban a régi emberfajták mint egy-egy nép uralkodó rasszelemei, s ezek közé ékelve miképpen maradhattak fenn egészen eltérő jellegű, idegen faji csoportok.

Európa népei ugyanazokból a fajtaelemekből tevődnek össze, csak a különböző elemek arányszáma más mindegyik népben. Vannak uralkodó és csoportosan vagy szórványosan előforduló fajtaelemeik. A népek fajiságát az uralkodó rasszelemek határozzák meg. Ily értelemben beszélhetünk mediterrán fajta spanyolokról, portugálokról és írekről, északi fajta svédekről és dánokról, anholti fajta skótokról, alpesi fajta walesiekről, vallonokról, svábokról, dinári fajta bajorokról, horvátokról és bosnyákokról, elő-ázsiai fajta örményekről, szibirid fajta vogulokról és szamojédekről.

A legtöbb nép faji összetétele azonban sokkal bonyolultabb, fajtajellegük tájanként vagy származási csoportonként változó. Az olasz néptestben délen szinte kizárólagos a mediterrán elem, de északnyugaton az alpesi, északkeleten a dinári, Piemontban az északi elem van többségben. A francia nép délen és délnyugaton túlnyomóan mediterrán, a középső részen és északon inkább alpesi jellegű, Normandiában és Elzászban északi, Bretagne-ban pireneusi és turáni, a keleti határvidéken dinári elemek jutottak túlsúlyra. Észak-Németországban az északi és a déli fajta, Bajorországban a dinári elem, a többi déli tartományban az alpesi uralkodik. A fajiságnak ez a tájanként változó jellege mindhárom nagy európai népnél a népi egység és államközösség kialakulása előtti állapotokat tükrözi vissza, s az egyes tájak különböző fajta lakosai és ezek önálló tartományai közt a múltban annyiszor kiütköző ellentéteknek a forrására is világosságot vet.

Még kevertebb, s már nem is annyira tájanként, mint inkább csoportonként elkülönülő a népesség faji alkata Angliában, ahol az északi, mediterrán, alpesi és anholti elemek földrajzi határvonalai mindinkább elmosódnak. Legbonyolultabb és legváltozatosabb a népek fajképe ott, ahol az ősidők óta folytonosan megújuló néphullámok szükségképpen találkoztak: az eurázsiai síkságon és a Kárpát-medencében; Oroszországban és Ukrajnában az otthonos elő-ázsiai dinári s a Nagy-Oroszországban uralkodó kelet-európai és turáni elemek mellett szinte valamennyi európai és ázsiai emberfajtának a képviselőivel és változataival találkozunk. Hasonló keveredésen ment keresztül a Kárpát-medence lakossága is.

Hazánk földje ősidők óta a fajták és népek találkozóhelye. Már a jégkorszakban két emberfajta élt ezen a tájon: a földközi-tengeri és a kontinentális. A rézkori népesség túlnyomó részben mediterrán volt, de már megjelent mellette a kelet-európai, majd az elő-ázsiai és dinári, sőt szórványosan az északi ember is. A bronzkorban, a Kr. e. 2. évezredben, az eddig ismert leletekből következtetve, a népesség többsége egyenlő arányban mediterrán, kelet-európai és elő-ázsiai-dinári elemekből került ki, de az északi, sőt alpesi szórványok sem hiányoztak. Ez az új fajkép minden bizonnyal a trákok és az illírek betelepedésével, s a latinok és egyes görög törzsek átvándorlásával függ össze.

A Kr. e. 1. évezredben a Duna-Tisza közére nyomuló lovas nomád népek turáni és újabb elő-ázsiai elemekkel frissítették fel a régi népességet. Kr. e. 400 óta a kelták bevándorlásával az északi elem szaporodott el. Időszámításunk első századaiban a római légiókkal különféle nyugati, kis-ázsiai, sőt észak-afrikai rasszelemek kerültek Pannónia és Dácia földjére.

A germán népek északi fajta elemeket hoztak a Kárpát-medencébe. Közülük a hosszabb ideig itt élő gepidák maradványai a sírleletekben turáni, kelet-európai, elő-ázsiai, sőt – magyar földön ezúttal első ízben – mongol és szibirid típusú emberek maradványaival együtt szerepelnek. Ezek az új fajtaelemek a hunokkal jöttek a Duna-Tisza közére. A hunok és a gepidák emlékanyagához tartoznak az elég nagy számban előkerült mongol és északi típusú torzított – makrokefál – koponyák is.

Az avarok három évszázados uralma idején a mediterrán és északi elem megfogyatkozott, s a valódi mongolok arányszáma is csökkent. Az itt maradt trák-illír töredékeket is magukba szívó szláv népcsoportok bevándorlásával a dinári elem szaporodott el. A honfoglaló magyarok már túlnyomó részben elő-ázsiai-dinári, s emellett turáni, kisebb számban kelet-európai, alpesi, mediterrán, északi és mongol elemeket találtak az új hazában. Maguk a magyarok a turáni-mongol-szibirid típusú hunokkal és avarokkal szemben a kelet-európai és a turáni fajták bélyegeit viselték magukon.

Olvassunk! 1. kör - 5. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

TÁJ ÉS FAJTA

A népeknek ez a sajátos államépítő és művelődésteremtő képessége fajilag meghatározott lelki alkatukkal függ össze. Nem véletlen, hogy a történelem nagy államszervező és művelődésformáló népei vagy legalábbis uralkodó rétegeik, szinte kivétel nélkül ugyanazoknak a fajtáknak a leszármazói voltak.

Testi és lelki alkat egyaránt fontos, egyenrangú jellemzői az embernek mint szétbonthatatlanul természeti és értelmi lénynek. A testi alkat határozza meg élettani értelemben vett fajiságát, a lelki alkat sajátos faji jellemét, egyéni művelődését és történeti szerepét.

Az emberfajták oszlásával az egymástól elkülönülő faji közösségeknek nemcsak a testi jellegei alakultak át, hanem a lelkiek is. A külső életkörülmények és a belső életszemlélet hatása alatt az emberi lélek differenciálódott. Az ősi fajták s az osztódásuk és kereszteződésük nyomán keletkezett újabb fajták és népek mindegyikének megvan a maga évezredes fejlődés során kialakult szellemisége, megvannak sajátos örökölt jellemvonásai. Ezeket a figyelmes szemlélő könnyen észreveszi. Platón szűkszavú meghatározása, mely szerint „a sémita és hámita pénzsóvár, a görög tudomány- és művészetkedvelő, a szittya és a trák bátor”, ma is valamennyire ráillik az üzleti szellemű orientális, a művészlelkű földközi-tengeri és a harcos északi és dinári népekre. Hasonlóképpen találó népjellemzéseket olvashatunk a görög, latin, bizánci és az arab irodalomban.

Az örökölt faji vonások kialakításában nagy, sőt döntő része volt a természeti tényezőknek: a tájak, ahol az emberfajták elődei valamikor az ősidőkben megtelepedtek, egyfelől egyéni hajlamukat követve, másfelől a körülmények kényszerítő hatásának engedve.

Az első ősök egyéni hajlamára visszavezethető hajlandóságok mellett a föld, a táj, az éghajlat, a környezet nevelte egymástól eltérő jellemű fajtákká és népekké az ősemberek leszármazóit. A településre választott vidék fekvése és éghajlata, domborzati viszonyai és vízrajza, állat- és növényvilága, termékei és termőképessége mind-mind befolyással voltak az életformák és a világszemlélet, s velük a faji lélek és a népjellem alakulására.

Az évezredes fejlődés során megállapodott faji vonások mind a tiszta vérű, mind pedig a különböző fajtaelemeket tartalmazó népi közösségek lelki arculatán felismerhetők. Ezek a jellemvonások határozzák meg a népek képességeit és cselekvéseit, történetüket és az emberiség körében betöltött szerepüket.

A forró égöv alatt eltompul az emberi értelem és megbénul az akarat. A hideg égöv emberének még lakható tájain a szűkös életfenntartásért vívott mindennapi kemény küzdelem vágja útját minden magasabb törekvésnek. A sarkvidék eszkimói és szamojédjei s Afrika négerei egyaránt korlátozva vannak tartós és nagyobb vonalú cselekvés, szervezkedés és művelődés kifejtésére.

A mérsékelt égöv délszaki tájainak meleg napsütése és buja tenyészete megtermékenyíti a művelődés talaját. Mélyen járó gondolkodásra és művészi alkotásokra ösztönöz, de egyszersmind ernyeszt, puhít, tétlenségre csábít. Az északi tájak keményebb éghajlata, sivárabb tenyészete megkeményíti, megedzi, munkára, küzdelemre, harcra neveli, leleményességre s körültekintésre szoktatja, kalandokra és nagy vállalkozásokra ösztönzi az embert.

A hegyvidék egymástól elszigetelt és zárt egységet alkotó kis tájai széttagolják a társadalmat, kisszerű életre és kicsinyes gazdálkodásra szoktatják az embert. A hegyvidéken elmélyül a családi érzés és a szülőföld szeretete, de a völgyek népének közösségtudata nem terjed át a többi kistájak népére. A völgyek és a szakadékok, a lejtők és fennsíkok korlátolt láthatára ránehezedik az ember lelkére és megakadályozza a nagy távlatú cselekvésben. A vadban és halban dús erdővidék népének látóköre sem tágabb a hegyvidéki emberénél. A fák eltakarják előle az erdőt és a rajta túl lévő világot. Családi körén túl legfeljebb közvetlen szomszédai érdeklik; közösségi érzése korlátozott. Gazdálkodása is szűk keretek közt folyik. Az erdőben kóborolva zsákmányolással szerzi meg élelmét és ruházatát, s a termelésnek sokáig nem érzi hiányát. A róna és a tenger végtelen horizontja és a nagy folyók szélesen hömpölygő árja kutatásra, ismeretlen tájak és népek felkeresésére csábít. Nagy távlatokat nyit meg, szélesebb körű szervezkedésre és nagyobb vonalú gazdálkodásra ösztönzi a puszták és mezőségek lakóját.

Olvassunk! 1. kör - 4. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

KONTNENTÁLIS FAJTA

Európa belső kontinentális tájait, a mediterrán világot észak felől határoló magas hegységek vidékét s a kontinens közép táján az ázsiai magas hegyekig húzódó erdővidéket és mezőséget a furfoozi eredetű – rövid koponyájú (brachicephalus), széles arcú, zömök termetű, rövid orrú, kis szemű, durvább hajú – kontinentális ember szállta meg, s tartja mindmáig birtokában.

A jég olvadása nyomán északi és keleti irányba terjeszkedő kontinentális ősfajtából elsőnek a tundra és az erdő határvidékén otthonos paleoeurópai fajta népek – a lappok, vogul-osztjákok, szamojédok, korjakok, jukagirok, csukcsok, kamcsadálok és más rokon törzsek – ősei váltak ki és húzódtak egyre északabbra, majd kelet felé az Urálig, s azon átkelve Szibériába. Ezek a nagyon alacsony, sőt törpe növésű, sötétbarna bőrű, merev hajú lapponid és szibirid típusú paleoeurópai emberek őrizték meg leghívebben a kontinentális ősfajta eredeti vonásait, míg az alpesi fajtában annak kultúralakját kell látnunk.

A sárgásbarnás bőrű, kis-középnövésű, kerek arcú, tömpe orrú, barna hajú és barna vagy zöldesbarna szemű közép-európai vagy alpesi ember a francia alföldről és az Alpoktól északra eső területről a jégár visszahúzódásával megnyílt hágókon és völgyeken át hatolt be a hegyvidék belsejébe, de rajokat bocsátott ki észak és nyugat felé is, a Skandináv-félsziget és Britannia irányába. Ma is egyik fő alkotóeleme Közép-Franciaország és Dél-Németország, valamint Svájc népének, a belgiumi vallon népnek és a walesi keltáknak, de ivadékai élnek Írországban és Angliában, Norvégiában és Dániában, Lengyel- és Csehországban, Magyarországon, s Horvát-, Olasz- és Spanyolország északi tájain is.

A cromagnoni, vagyis északi-tengeri keresztezés nyomait viselő kelet-európai vagy kelet-balti fajtát meghosszabbodott koponyája, szögletes arca, kissé előreálló ajka, homorú orra, fakófehér bőre, kékesszürke szeme és szőke vagy vöröses haja különbözteti meg alpesi rokonaitól. Egyik ágazata még az újabb kőkorszakban átszivárgott a Kárpát-medencébe, s úgy látszik, Itáliába is. Ennek az alpesi fajtához közelebb álló változata lehet az ún. szudéta fajta, melynek ivadékait ma a kárpát-vidéki cseh-morva, tót, lengyel, kisorosz szlávok körében találjuk, alpesi és dinári elemekkel keverten. Sok jel arra mutat, hogy e fajtából sarjadtak a szlávok. A másik ágazat az északi fajta szomszédságából a Kárpáton túli erdővidéken nyomult keleti, majd északkeleti irányba, mígnem elért a Dnyeper-Oka-Volga közi tájra, s ott ősévé lett a finnugorságnak. Innét hatolt később északnyugat felé a Balti-tenger partvidékéig, északkelet felé az Urál hegységig. A kelet-európai fajta ma is uralkodó eleme a balti országok, Finnország és Nagy-Oroszország népének, s egyik fő alkotórésze a történeti magyar fajtának.

A harmadik testvérfajta keletre költözött, s a Tiensan–Tarbagataj–Altaj hegységek tövében telepedett meg. Itt találkozott később a mongolok északnyugatra húzódó ágazatával. E találkozás nyomán alakult ki az őstörök-mongol élet- és nyelvközösség. Ezt az eurázsiai vagy turáni fajtát főleg a későbbi fejlődés során szerzett mongolos és elő-ázsiai bélyegei különböztetik meg az alpesi fajtától. Bőre barnásfehér, koponyája rövid, sőt a kaszpi-pontusi kereszteződés nyomán néha túl rövidbe hajló, arca kerek vagy ovális, nyakszirtje gyakran csapott vagy legalábbis egyenes, orra hosszabb, egyenesebb, s néha – ez megint csak a kaszpi-pontusi keveredésre vall – domború, sőt hajlott, szeme és haja barna. Az alpesi és a turáni fajták határvonala mégis nehezen vonható meg, s ez okozza, hogy például a régi szkíták ábrázolásain feltűnő és a magyarországi turáni típusú egyéneket a tudósok gyakorta alpesinek vélték, s az alpesi csoportba sorolták. A turáni fajta utódai ma Szibériában, Turkesztánban, a Kirgiz-pusztán, Kelet-Oroszországban, Magyarországon és Kis-Ázsiában élnek nagyobb számban, de szórványaival találkozunk valamennyi balkáni nép, s itt-ott az osztrák és svájci németség körében is. Szembetűnőbb mongolos bélyegeket viselő keleti ágazatának leszármazói hazánkban főleg a keleti-török eredetű avar-székely, kabar-palóc, besenyő, kun bevándorlók egykori települési területén élnek.

Olvassunk! 1. kör - 3. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

TENGERMELLÉKI FAJTÁK

A földközi-tengeri és északi-tengeri fajták települési területén, s eredetileg azok közé ékelődve tűnik fel a pyreneusi ősember túl rövid koponyájú (hyperbrachicephalus), magas arcú, lapos vagy csapott nyakszirtű, közepes növésű, hajlott, sőt horgas orrú, nagy szemű és sötét bőrű ivadéka: a tengermelléki ember. Leszármazói közül a délkelet-európai embert – nyilván északi kereszteződések nyomán – nyúlánk termete, magas növése, keskeny és hosszú arca, vékonyabb orra különböztette meg az ősi típushoz közelebb álló, alacsonyabb növésű és szélesebb koponyájú, nyomott tojásdad arcú pireneusi, vagy baszk fajta embertől. A délkelet-európai fajta két ágazata közül a dinári fajta a Szudéták, a Jura hegység, a keleti Alpesek vidékén és az Adriai-tenger mellékén, a másik ágazata az eurázsiai nagy síkság déli tengermelléki tájain telepedett meg. Ez utóbbinak délre szakadt ivadéka a mediterrán-orientális kereszteződés nyomán már alacsonyabb, nagy-közepes növésű, szélesebb arcú, zömök termetű és húsosabb s egyszersmind horgasabb orrú elő-ázsiai vagy taurid fajta.

A pireneusi fajta ivadékai ma is az őshazában élnek a baszkok közt, s emellett Dél-Franciaország érintkező területein.

A délkelet-európai ősfajta utolsó kivándorló rajai – úgy látszik – a Kr. e. 2300 körül spanyol földön kivirágzott rézkori „harangedény-kultúrával” egy időben jutottak el mai, franciaországi, dél-németországi, szudéta-vidéki lakóhelyükre, majd – nyilván az illír népvándorlással – Pannóniába, az adriai partvidékre, tengeri és tengerparti utakon pedig Britanniába, Északnyugat-Franciaországba, Észak-Itáliába és Málta, Kréta, Ciprus szigetére.

Az északi keresztezésen keresztülment délkelet-európai fajtával mint bevándorlóval találkozunk Mezopotámiában, Elő-Ázsiában, Kis-Ázsiában, sőt Egyiptomban is. Mindenütt a mediterrán-orientális őslakosságra telepedve tűnik fel. Valószínűleg e fajtából kerültek ki a Kr. e. 5. ezredévben fellépő sumerok, bár némelyek újabban egy északi típusú uralkodóréteget vélnek közöttük felfedezni. A föníciai és karthágói pun gyarmatosokkal Észak-Afrika és Hispánia partvidékén is megjelentek. A mediterrán elemekkel vegyült elő-ázsiai fajta ivadéka ma is ezeken a tájakon él, de az örmény diaszpórával egész Európában, az orientális-elő-ázsiai negrid keveredésű zsidósággal az egész világon elterjedt. A délkelet-európai fajtához tartoztak az eurázsiai síkság hurri-kimméri-géta lovas népei is. Nem lehet kétséges, hogy a Kirgiz-puszta, Dél-Oroszország, valamint Románia, Bulgária lakosságának s a honfoglaló magyaroknak „dinári” elemei a még kevésbé differenciált délkelet-európai fajtajelleget viselő géták leszármazói.

A dinári fajta leszármazói ma is ezeken a területeken élnek: a Szudéták vidékén, Bajorországban, Tirolban, Kelet-Franciaországban, Észak-Itáliában, de a Kárpát-medencében és a Balkánon, főleg a Dinári-Alpok tövében, az Adria partjain is elterjedtek. A dinári rassz ma uralkodó eleme a bajor, tiroli-német, horvát, bosnyák-szerb, albán népeknek, de igen nagy százalékában szerepel a magyar, román, lengyel, cseh néptestben, s Francia- és Olaszország egyes vidékein is.

Olvassunk! 1. kör - 2. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

FÖLDKÖZI-TENGERI FAJTÁK

Az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger és az Indiai-óceán partvidékét, félszigeteit és szigeteit ősidők óta aurignaci és cromagnoni eredetű, hosszú koponyájú, dolichocephalus keskeny és magas arcú, arányos termetű, egyenes és keskeny orrú, nagy szemű, puha hajú és hullámos fürtű emberek népesítik be. Közülük a földközi-tengeri embert alacsony növése, kecses termete, barnásfehér bőre, sötétbarna szeme és fekete haja különbözteti meg a magas növésű, izmosabb termetű, rózsásfehér bőrű, kék szemű és szőke hajú északi-tengeri embertől.

A földközi-tengeri ősfajta vonásait leghívebben őrzi a mediterrán világ szigetein és hegyi tájain viszonylag elszigetelten élő földközi-mediterrán vagy ibero-inzularis fajta. Ivadéka ma Hiberniától és Britanniától Krétáig és Ciprusig a szigeteken, Hispániától Kis-Ázsiáig a félszigeteken, Dél-Franciaországban és Északnyugat-Afrikában él, s az ír, spanyol, délfrancia és délolasz népek fő alkotóeleme.

Az Atlanti-óceán partvidékén és a Balkán-félszigeten a földközi ember északi keveredése nyomán magasabbra nőtt és nehézkesebbé lett. Ez a testalkat jellemzi a portugál, spanyol, makedón, angol, újgörög, bolgár, román földön élő atlanto-mediterrán vagy makedón fajtát.

A kissé világosabb bőrű orientális fajta hajlott orrának és megrövidült koponyájának tanúsága szerint erős tengermelléki hatáson ment keresztül. E fajtából sarjadtak a babiloni, asszír, héber, arab és más sémita népek. Közelről rokon vele az igen korán erőteljes negrid, majd északi és tengermelléki hatáson keresztülment vöröses bőrű ó-egyiptomi fajta. Kevés egyenes leszármazója ma is Egyiptomban és itt-ott Észak-Afrikában él a hámita népek: koptok és berberek között. Negrid keresztezésű ivadéka az afrikai fajtakörbe sorozott ethiopid fajta.

Az ősfajtának keletre szakadt ágazata az Indiában élő indid fajta. Az idegenektől mereven elzárkózó kasztszellem következtében ez a fajta csupán az északi fajta árja népelemekkel vegyült, s így alakult ki az ősfajtához közelebb álló déli-indid fajta, s a magasabb növésű és világosabb színű északi-indid fajta, míg a veddid fajta valószínűleg indid-melanid keveredésre vezethető vissza.

  

ÉSZAKI-TENGERI FAJTÁK

Az északi-tengeri ősfajta ivadékai közül a cromagnoni ember vonásait leghívebben őrző, hosszú és középhosszú koponyájú (mezocephalus), igen magas növésű, de vaskos termetű és széles arcú dáli fajta egyfelől az Atlasz hegység szőke berberei, a Dordogne-völgy szőke franciái közt, másfelől Északnyugat-Németország, Svéd- és Finnország némely vidékein él.

Az aurignaci hatás nyomait viselő, nyúlánkabb termetű, keskeny arcú északi fajta legzártabb tömegben Svédországban és Németország északnyugati részében él, de fő rasszeleme Nyugat-Finnország. Norvégia, Dánia, Hollandia, Belgium, Anglia, Normandia, Piemont és az erdélyi Szászföld népének is. A régiségben hosszú időn át uralkodó fajtaeleme volt az eurázsiai síkság árja népeinek is.

Az északi és déli fajtából kerültek ki Dél-Eurázsia ókori államalkotó népei: az indoárják, médek, perzsák, görögök, latinok, trákok, kelták, valamint a középkori germán államok alapítói. A délre szakadt északi emberek a történeti fejlődés során felszívódtak a földközi-tengeri eredetű őslakosságba, s eredeti fajtajellegeik csak itt-ott ütköznek ki az alfajták, így az atlanto-mediterrán és az északi-indid fajták sajátos alkatán.

Az északi fajtának kontinentális – alpesi, eurázsiai, kelet-európai – fajtákkal keresztezett leszármazói még az Izlandban, Skóciában, Dániában otthonos, sötétebb színű anholti fajta, az észak-oroszországi finn népek közt gyakori fenno-nordikus fajta, s a finn és török népek közt, valamint az orosz népben is előforduló riazan fajta.

Olvassunk! 1. kör - 1. rész: Hóman Bálint: Ősemberek-ősmagyarok

A következőekben egy kis missziós munkát fogok folytatni. Mivel sok ember nem igazán forgat könyvet a kezében, ezért kénytelen sokszor bizonytalan szóbeli közlésekre hagyatkozni. Különösen igaz ez a magyar őstörténetre, itt egyébként különösen nagy a veszély. Ugyanis a kutatások és közlések nincsenek jól összefogva, megszervezve, így az emberek kivannak téve vaskalapos akadémisták, és rengeteg kókler őrült elméleteinek. Így hát úgy döntöttem, hogy most idézgetni fogok Hóman Bálint Ősemberek, ősmagyarok könyvéből, melynek kiadását ő maga már nem érhette meg, ugyanis 1951-ben hunyt el a  váci börtönben, rengeteg megaláztatás után. Pedig én személyszerint az egyik legnagyobb és legértelmesebb történészünknek tartom, így remélem így kedvet kapnak többen is az olvasáshoz, illetve a magyar őstörténet megismeréséhez. Magát a művet úgy kell olvasni, hogy vegyük figyelembe, hogy az író a negyvenes években vetette papírra sorait, így sok dologról nem volt, nem lehetett tudomása ami ma már evidencia. Félelmetes viszont az, hogy már akkor magyarázatot adott olyan dolgokra melyek körül a mai napig vita megy, ez elszomorító is, hiszen úgy látszik, még mindig nem rehabilitálták teljesen, és kerültek a köztudatba írásai. 

Akkor jöjjenek az alapok. Emberfajták Európában.

EURÓPAI EMBERFAJTÁK

A fajtákat összekötő rokoni kapcsolatok áttekintésének megkönnyítésére az európai fajtakörön belül szükségesnek véltem négy szűkebb fajtakör megkülönböztetését. Ezeket az őskori szétszóródás után – nézetem szerint – elfoglalt helyzetükhöz képest földközi-tengeri, északi-tengeri, tengermelléki és kontinentális fajtaköröknek nevezem, s a négy fiatalabb európai ősemberfajtára – az aurignacira, a cromagnonira, a pireneusira, a furfoozira – vezetem vissza. E csoportokon belül a főfajták megjelölésére is legalkalmasabbnak tartom az ősidőkre utaló tágabb tartalmú földrajzi neveket, aminők a mediterrán, atlanto-mediterrán, orientális, indid, északi, paleoeurópai, alpesi, kelet-európai, eurázsiai, vagy turáni, délkelet-európai, dinári, elő-ázsiai elnevezések. A kelet-balti és taurid nevek a kelet-európai és elő-ázsiai fajtának csupán egy-egy töredékére illenek, s fajtanévként való alkalmazásuk éppoly elhibázott, mint az egyes népekre utaló s nálunk újabban szívesen használt ugoros, törökös, dél-magyar, armenoid, sémita nevek használata.

A fajták rokoni kapcsolatainak tisztázása során különös figyelmet fordítottam az eddig jelentőségükhöz mérten nem méltatott euroamerikai összefüggésekre. Az amerikai fajták nemcsak földrajzi helyzetük, hanem biológiai fajtajellegeik szerint is köztes helyzetet foglalnak el az ázsiai sárga bőrű és az európai fehér bőrű emberfajták közt. Ezért semmiképpen sem tudom magamévá tenni azt a közismert tanítást, mintha az indianid néven összefoglalt, de az európai fajtákhoz hasonlóan négy vagy legalábbis három fajtakörbe tartozó amerikai emberfajták az ázsiai sárga bőrű fajtakörnek valamikor keleti irányba kivándorolt szélső ágazatának az ivadékai volnának. Ellenkezőleg: az amerikai fajták egyik csoportja – a margid és lagid fajták, valamint az eszkimoid fajta is – határozottan európai jellegű, s a hosszú koponyájú földközi és északi fajták közeli rokona; az ázsiai fajtákhoz vajmi kevés közük van. Egy másik csoport a túl rövid koponyájú tengermelléki fajtákhoz áll közel, míg a harmadik átmeneti alak, s köztes helyzetet foglal el az ázsiai és az európai rövid koponyájú fajták közt.

Régen esett, a kis baleset

Haj, de még milyen régen. Magam se tudom pontosan mikor volt. Talán öt éve? Plussz-minusz egy év. Az egész azzal kezdődött, hogy G.P. áthívott minket Kisújszállásra. Annyit tudtunk, hogy koncert a művházban, de akkoriban nem nagyon érdekeltek minket a részletek ilyen esetekben. Buli és kész! Előtte a fűzfában ittunk úgy emlékszem, és nem mellesleg néztük a tv-t melyben pont a tüntetésekről volt szó (ha ezt nézzük, akkor az időpont úgy 2006 ősze, 2007 tavasza lehetett). U.P. és D.G. értelemszerűen kifejezte a szimpátiáját a tüntetésekkel, emiatt egyesek elég csúnyán néztek ránk. A budoáron egy srác pedig , pont nekik mentegetőzött, hogy jajjj azé mer' fehér fűző van a bakancsomban nem vagyok náci, ez egyébként igen meglepő volt, hiszen érthetetlen hogy mit mentegetőzik, pont nekünk, eleve mégha kemények lettünk volna, de nem voltunk azok. Na mindegy. 

A helyszínen kiderült, hogy fellép a Linx, Kultúrkör, Vádlottak, Preta Fakto, ezek a nevek akkoriban nem igazán mondtak nekünk semmit, bár a helyi közegből, meg egyébként is sejtettük, hogy itt valami "antifasiszta" buli lesz, mármint nyilván nem ez volt a buli mottója, csak a zenekarok képviseltek ilyen politikai nézeteket. Sőt észrevettük, hogy kopasz fiatalok is vannak ott, ami nem volt új dolog teljesen számunkra, de azért nem sokat tudtunk arról, hogy mégis mi az a s.h.a.r.p. és arról ami velejár. Mindenesetre elkönyveltük már akkor, hogy kár volt átjönni, mert nem lesz itt semmi jó számunkra. Időközben mellénk csapódott 2 sörtehajú cigány fiatalember, illetve egy tekintélyes vízfejjel rendelkező illető, aki mindezt kihangsúlyozandó még frissen le is borotválta kobakját, mindhárman "divatos" drága lonsdale ruhákban voltak, illetve bakancsot és nadrágtartót viseltek, sőt mi több ők voltak a Vádlottak zenekar. El is ámultunk ezen, de hát úgy tartja a mondás "Rómában, mint a rómaiak", tehát félretéve előítéleteinket, normális módon reagáltuk le közeledésüket. Viszont nem igazán jutottunk sokra velük, hiszen eléggé idegesítette őket azon szemléletünk, hogy egy jó videóklipphez kizárólag 3 dologra van szükség: tűz, robbanás és ribancok.  Persze ellenvetést nem mertek megfogalmazni se ekkor, se akkor, amikor már politikáról beszélgettünk, így hát elsomolyogtak.

A továbbiakban a szokásos menetrend szerint zajlottak a  dolgok, mindenki megpróbálta jól érezni magát, illetve ismerkedni, ezenfelül relaxáció célzattal lestük a kultúrház szegényes akváriumát. Persze már ekkor volt balhé, D.G.-be belekötött, a kunmadarasi K.Zs., akit emiatt már többen el akarták intézni, L.M. már át akarta vinni gyakorlatba a dolgokat, ekkor meglepő módon K.Zs. odalépett hozzám és a nevemen szólított, és volt szobatársamra hivatkozva megpróbált védelmet kieszközölni, de mivel nekem fingom nem volt ki a fene ez a gyerek inkább nem szóltam bele. Az eset úgy oldódott meg, hogy a szervező M.K. kipenderítette. Ezek után minden ment tovább, ahogy eddig, sőt új ismerőseink különféle harci tanácsokkal is elláttak pl. egy Apostol nevezetű szimpatikus úriember, ajánlotta figyelmünkbe azt a támadó taktikát, hogy a kezünkben lévő sörös dobozt tartsuk ki oldalra és ejtsük el, míg ellenfelünk arra figyel, orvul rúgjuk fejbe, lehetőleg egy félköríves mozdulattal.

Az Preta Faktó nem mondanám, hogy feledhetetlen koncertélményt nyújtott, bár kellően türhő volt. Ekkor debütált az új énekesük Rita is. Elég erőltetett volt, hogy olvasta a szöveget, de ettől függetlenül U.P.-vel mi a helyzethez illően, lelkesen kiabáltuk, hogy "kurva" ill. "szajha", na meg az elnyűhetetlen "vetkőzz ribanc"-ot, ezzel sokan nem értettek egyet, sőt rossz szándékot feltételeztek a részünkről és még oda is vakkantottak, hogy fejezzük be. Mi természetesen nem törtünk le, és folytattuk, elvégre hol maradna enélkül a pánk.

Nem is szaporítanám a szót, és a lényegre térnék. Ezek után következett a Kultúrkör, persze ekkorra mi már rájöttünk, hogy ezek a zenék nem annyira tetszenek nekünk, így hát kivonultunk. Később mégis felhorgadt bennünk a kíváncsiság, elvégre, ha már koncerten vagyunk (mármint U.P.-ben és bennem, D.G. és G.P. kinn maradt inni inkább L.M. és a többiek társaságában). Beálltunk a színpadtól jó távol, hogy először csak megfigyeljünk. Eléggé lagymatagnak találtuk, de pár perc múlva mégis elképedtünk. Rákezdtek egy feldolgozás nótára, melynek címe GOOD NIGHT WHITE PRIDE. A szlogent mi már ismertük, hiszen egy időbe G.P. egy pólójára saját kezűleg írta rá ezt (na ja az otthoni hatások), sőt nem átallott ebben iskolába jönni, persze mi egyhamar elmagyaráztuk neki, hogy ez hülyeség, vagy legalábbis a közelünkbe ne hordja. 

Mi is ezzel a bajom? Egyrészt, mert kézséggel elfogadom, hogy valaki ellenzi a rasszizmust, bár hozzátenném, hogy az ilyen embereknek is el kéne fogadni, hogy az előítéletek hasznos dolgok (egyfajta védőmechanizmus), és gyakran nem alaptalanok, sőt ha jobban belegondolunk előítélet nélkül nincs tolerancia, csak közöny. Jó magam se értek egyet a puszta faj és vérkultusszal, egyrészt mert önmagában egysíkú, és tényleg nem nagyon alkalmas a gyűlöletkeltésen kívül másra. Másrészről pedig az identitás nem csak fajból és népből áll, hanem kultúrkörből, kultúrából, szülőföldből, vallásból, adott államhoz, uralkodóhoz, közösséghez tartozásból. Illetve minden kultúrkör, emberi géniusz érték. De ez a  vérlázító mondat pont, ezeket az értékeket gyalázza. Ez nem rasszizmus ellenes, hanem fehér és Európa ellenes, tehát durván átesett a ló túloldalára.

Mindezek fényében, érthető, hogy igencsak felháborított minket a dolog. De még ha csak ennyi lett volna. Az emberek önkívületbe jöttek, és énekelték, sőt ordították a számot, még a színpadra is felmásztak. Gondolom persze a többség ostobaságból cselekedte ezt, át se gondolva, hogy tulajdonképpen mit is jelent, amit énekelnek, de ebben a pillanatban mi mindenkit meggyőződésesnek gondoltunk, és bevallom undorodtunk. Ám az ördög sohasem alszik. Pár pillanat múlva összeakadt tekintetünk, és mosoly suhant át az arcunkon. Ekkor rákezdtem: WHITE PRIDE! WHITE PRIDE! és U.P. hatalmas hangerővel kapcsolódott be. No persze nem maradt észrevétlen a dolog. Egy élesfülű gnóm ki is szúrt minket, és láttuk, hogy körbejár leadni a drótot. Pár pillanat múlva hárman álltak előttünk: gnóm barátunk, egy piros pulcsis vadparaszt (aki elvileg Szövi volt a Linxből), illetve egy farmerkabátos jobbkötésű skinhead. Először U.P.-nek szegezték a kérdést: "Te mondtad, hogy white pride?" Erre ő büszkén, bátran, nyíltan ekképpen felelt: "ÉN!" Utána rögtön én következtem: "És miért mondtad?" Erre én arcomon letörölhetetlen vigyorral: "Mert büszke vagyok rá!" A válasz ennyi volt: "A kuuuuuurva anyád!" és lendültek az öklök!

Felgyorsultak az események, mi ketten, nem tudom milyen sugallatra, mint két rutinos harcos egymásnak vetettük a hátunkat, forgó mozgásba kezdtünk és kézzel védekeztünk. Ugyanis a jó kis cigány módszerekhez híven, hirtelen megszaporodtak támadóink, és mindenhol csak öklöket és lábakat láttunk, úgy hiszem mindenki odajött, hogy a lehetőségekhez mérten tiszteletét tegye egy rúgással, sőt úgy szól a fáma, hogy még a zenekar is lejött a színpadról és csatlakozott a "lincselőkhöz". (Mindenesetre a Vádlottak zenekar is próbálkozott a törlesztéssel, reméljük egyszer mi is viszonozhatjuk kedvességüket.) Az ajtó felé kezdtünk mozogni, a szabadulás reményében. Mindeközben a másik irányból a tömegen keresztül D.G., G.P. L.M. és N.K. közeledett a  felmentésünkre. És kijutottunk! Amint kiértünk, kicsit fellélegezhettünk, de a folyosón folytatódott a harc. D.G. és G.P. csatlakozott, míg a maroknyi szövetségesünk próbálta csitítani a népet, illetve minket tuszkolni kifelé. Na de ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen mi akkor még inkább a sűrűjébe kívánkoztunk, sőt G.P. minket is meglepve, szinte berzerkerré változva támadott a piros pulcsis drabár dögre, ajkán azzal a hisztérikus kiáltással, hogy "Haggytátok békén a barátaimat!". Ám ezen események se tudták megakadályozni az elkerülhetetlent. Pár perc múlva kiszorítottak minket az épületből az udvarra, mindeközben folyamatosan záporozták ránk az ostoba kérdéseik, mint pl. "Mi az, hogy fehér faaaaaaj?", "Büszke vagy rá, hogy fehér vagy?" stb., persze ezzel csak tudatosították bennünk, hogy helyesen cselekedtünk. Az udvarra már csak a három kezdeményező követett minket, de ekkor már mi is a távozás mellett döntöttünk, no persze nem futva, csak szépen lassan, urasan, még ha ütnek is közbe. Ámde! A kapuban isteni sugallatot kaptam és tettem valamit, amire nincs konkrét magyarázat. Igazából ezt az életérzést amit, ez a bizonyos dolog keltett bennünk, igazából olyanok ismerhetik, akik szoktak asztali szerepjátékozni, amikor valami nagyon lazát teszünk, ami nem mellesleg a karakterünk életfonalának a végét is jelenti egyben, hisz meghalhat, sajnáljuk, de max. csinálok másikat. Na de ez más az asztalnál és más az életben. Mit is tettem? Nos... megálltam a kapuban, visszafordultam és szólásra nyitottam a számat. Teljes nyugalom szállt meg, sőt talán még az idő is megállt egy pillanatra. "Egykoron... még ti is fehérek voltatok!" Ami ezután következett, azt legjobban talán ez a négy szó jellemzi: az est legkeményebb rohama. De túléltük. A Pluss parkolóig még követtek, majd megunták. A legviccesebb és legérthetetlenebb az egészben az volt, hogy egyetlen karcolás se esett rajtunk. Gondolkoztunk is, hogy ennek mi lehet az oka. Talán olyan acélkemények lettünk volna? Neeeem! Ezt gyorsan elvetettük. Tehát két verzió maradt, amik nem zárják ki egymást. Az egyik, hogy a mi támadóink, nagy pofájuk ellenére rutintalanok és bénák voltak. A másik, hogy az isteni gondviselés megoltalmazza az igazakat.

Na de miközben a vasút felé baktattunk, kiabálást hallottunk és sötét alakokat vettünk észre az utca végén. G.P. ekkor előállt azzal a javaslattal, hogy ugyan ugorjunk már be ezen a kerítésen, úgyis egy haverja lakik itt. Én gyorsan átlendültem, G.P. is, viszont ő balfasz módon természetesen telibe tenyerelte az egyik vastaréjt, és nem mellesleg fel is húzta magát, tehát egy majd egycenti mély vágás lett a  tenyerén. D.G. és U.P. nem volt ilyen ügyes, sőt az utóbbi fel is horzsolta a kezét, na de ekkor már mi is leszartuk, kimásztunk és mentünk tovább. Kisvártatva egy rendőr autó jött velünk szembe. Őket elvileg ránk hívták ki, de mit ad isten felfogták, hogy nem mi voltunk az agresszorok. Ennek hála díszkíséretet adtak nekünk, és G.P. vissza tudott menni az ottfelejtett táskájáért, majd elbúcsúztunk tőle és ő hazaindult. Mi hárman a vasút felé vettük az irányt, amikor odaértünk, gyorsan fertőtlenítettem U.P. horzsolását, azaz lehúggyoztam. Ezek után már csak vártunk, taglaltuk a történteket és mikor megjött az első vonat elindultunk haza. D.G. a vonaton még szóváltásba keveredett pár résztvevővel, akik L.M. társaságában utaztak. Ezek kívül eseménytelen volt a hazaút.

Öröm az ürömben, hogy a koncertre úgy kaptak engedélyt a szervezők, hogy ha balhé nélkül telik el, akkor a jövőben is engedélyezve lesznek a hasonló bulik. Így hát legalább ebben teljes győzelmet arattunk.

U.I. Később olyan híreket kaptunk, hogy s.h.a.r.p. cimboráink, totális győzelemként élték meg az estét, és így is adták tovább, hát ők tudják, szívük rajta.

Durics Hilmi Huszein

A következő bejegyzést U.P.-nek szánom. Az elkövetkező idézet Durics Hilmi Huszeintől származik, és az 1931-es augusztus 20-i Szent István és államalapítási ünnepség keretein belül hangzott el.

Magáról a szónokról annyit, hogy bosnyák muzulmán származású, igen művelt katonaember volt. Akit az Nagy Háború alatt Ferenc József királyunk "mohamedán tábori főimámmá" nevezett ki. A béke után se volt rest, és kb. 80 fős bosnyák, albán muszlim önkénteseivel, csatlakozott a Nyugat-Magyarországi Szabadságharchoz. Bátran harcoltak Prónay zászlaja alatt, így a Rongyos Gárda mellett ők is bekerültek a névtelen hősök közé. Sajnos erről az időszakról keveset tudnak az emberek, a soproni népszavazásról még csak csak hallottak, de azt már nem, hogy ezt kinek köszönhetik. A muszlim katonák többsége Magyarországon maradt, ami nem is csoda, hiszen vérüket adták érte. 

Durics meghatározó alakjává lett a magyar iszlám életnek, mint budai főmufti. Na akkor lássuk az első nyilvános szentbeszédet, ami a Hold utca 19. alatt hangzott el:

„Muszlimok! Díszes ünneplő közönség!

Egy évezred előtt, Allahnak, a Hatalmasnak és Könyörületesnek akarata egy nagyszerű fejedelmet ajándékozott a magyar fajnak.

A bölcs Szent Istvánt, aki megalkotta a magyar államot, mely egy évezred viharait állotta, mert a nagy király államát az egy Istenre alapította... Ezt az országot, amelynek mi, magyar mohamedánok is tagjai vagyunk, nem kell félteni, amíg nem tér el az első bölcs királya hagyományaitól. Lefogjuk rázni az emberi rövidlátás és gonoszság által kovácsolt trianoni béklyókat is! Allah szabadságot és nem börtönt rendelt a magyar nemzetnek. Mi, szláv anyanyelvű, de magyar érzésű muzulmánok is tagjai vagyunk az egykori ősi turán-iráni közös népcsaládnak, ezer évig ősi földünk Szent István koronájának dísze, ékessége volt, mi magyar hazánkat az utolsó leheletünkig szeretjük, s ha kell, mint azt a világháborúban is megmutattuk, életünkkel és vérünkkel is meg fogjuk védeni. A Korán parancsolja az Isten és a Haza szeretetét, s mi követjük Allah parancsait. Az élő, hatalmas, könyörületes egy igaz Isten hitét a Sátán hordái fenyegetik, vallástalanná, Isten nélkülivé, erkölcstelenné, hazátlanná akarják tenni a népet, Isten helyett gépeket állítanak, az erkölcs helyett becstelenséget, felebaráti szeretet s különös megbecsülés helyett egyenetlenséget, becsület helyett sivár anyagi érdekeket hirdetnek, megbontják a családi élet hagyományait, gyermeket a szülő ellen lázítanak, megbontják a tekintély tiszteletét, s fel akarják állítani a moszkvai Dedzsel [Antikrisztus] országát. Lerombolnak mecseteket, templomokat, imaházakat, iskolákat, s az erkölcstelenségnek és istentagadásnak építenek oltárokat. Akár Keletről, akár Nyugatról jön ez a sátáni támadás, az iszlám vétót kiállt! Az Isten köré kell sereglenünk, hogy megdöntsük a sátán és segédhadai hatalmát, s visszavezessük a népet az istenfélelem, tekintélytisztelet, becsület, hazaszeretet és irgalom útjára.

Isten nélkül és Isten ellen nincs élet, nincs haladás, nincs boldogulás! Magyarország létérdeke, hogy a készülő nagy harcban magához ölelje az iszlámot, mert ha mindazok, akik hisznek az Istenben, összefognak, akkor Szent István birodalma nem múló jelenség lesz a történelemben, hanem újra ki fog terjedni a Kárpátok és az Adria között.

Mi, magyar muzulmánok tisztelettel hajlunk meg Szent István, a magyar nemzet pejgambere [prófétája] előtt, s magyar keresztény testvéreinkkel együtt énekeljük: »Hol vagy, István király / Téged magyar kíván / Gyászos öltözetben / Teelőtted sírván!« Ámen.”

Egyébiránt nem olyan meglepő a bosnyákok ilyentén lojalitása, legalábbis visszavezethető bizonyos történelmi előzményekre. Boszniában a középkorban erős volt a magyar befolyás, és az első szervezettebb államaik is a magyar apostoli királyok szárnya alatt keletkeztek. Később I. Lajos felesége Kotromonics Erzsébet is a bosnyák uralkodóházból származott. 1878-ban pedig az Osztrák-Magyar monarchia annektálta Boszniát, ami ugyan már nem eredményezett felhőtlen viszonyt (igaz Durics és társai is ebben az érában éltek, és így válhattak a magyar király alattvalóivá), főleg hogy ekkortájt tombolt leginkább a túlzó nacionalizmus Európa-szerte, ami később megásta a sírját a Magyar Királyságnak (no persze ebben a sorozatos halogató politikának is része volt).

Aki meg mindezekről többet akar tudni, az meg majd utánanéz.

Haladjunk a korral! :D

Buji Ferenc egyik cikkében felteszi a kérdést, hogy ha eljutunk oda, hogy a homosexualitás teljesen elfogadottá válik, akkor a mi lesz a következő? Szerinte az "örömötokoztehátnemlehetrossz" elv és a "dehátsenkinekseártunkvele" elv alapján a következő őrület bizonyosan a szodómia lesz. És bizony elkezdődött!  :D Nem tudtak várni! Az első lépéseket már meg is tették, ugyanis kijevi ökológusok egy csoportja igen meglepő követeléssel fordult Viktor Janukovics ukrán elnökhöz: teljes körű ukrán állampolgárságot kérnek az ország területén élő delfinek számára.

Vajon mi lesz a következő lépés? Házasság? Örökbefogadás? Nyilvános szodomita kampány? Nem tudni. Viszont vannak akik haladnak a korral, én is ismerek egyet. Ő egy csirkebaszó volt (ha hinni lehet a pletykáknak), úgy emlékszem Fehér László a neve, és Kunszentmárton jeles lakosa, de kit érdekel ez, ha vannak olyan uriemberek, akik ezt képesek sokkal nagyobb volumenben űzni. Méghozzá az alábbi képen látható haladó szellemű gentelman.

Igen ő az. Egy forradalmár, egy újító. Aki nemrég szomszédja kancáját tette magáévá. A szemtanúk így emlékeznek vissza.

"Az alávaló, mert másképp nem tudom nevezni, megkötötte a kancát egy fához. A slicce le volt húzva, és ... éppen csinálta"

"Gyalázni kezdtem. Rákiabáltam, hogy hagyja azt a szerencsétlen állatot békén, tudtam, hogy már szexelt Ionica libájával és Vasile szamarával. Mi bajod van azzal a kancával, mi? - kérdeztem. Találj magadnak inkább egy másik asszonyt, mert volt már egy neked, de nem becsülted meg, és ezért hagyott ott - kiabáltam neki. Erre ő észrevett és elfutott"


A ló gazdája így konstatálta az esetet.

"Meg kellett érnem öreg fejemmel ezt is. Hallottam a faluban, hogy Nicolae elhagyta asszonyát, és állatokkal csinálja, de nem hittem el addig a napig. A kanca rágta a lucernát, miközben ő a háta mögött..."

Érdekes módon senki nem rója föl neki, hogy milyen csapodár, és senki se kiált fel, ilyen hűtlenség láttán. Miután kézre kerítették hősünket, először tagadta, de végül büszkén vállalta, hogy ő már egy új kor gyermeke.

"Az alkohol az én legjobb barátom. Igen, megtettem, a kancával is, és jólesett"

"Az én koromban egy állattal öt percig tart"

További sok boldogságot kívánunk  neki, és minden követőjének.

Egy illúzióval szegényebben

Úgy emlékszem tavasszal történt az eset. Kora tavasszal. Igazából a történet szempontjából lényegtelen a pontos időpont, maximum annyi, hogy a közelmúlt.

Egy nem túl színvonalas koncerten voltunk Csepelen, méghozzá egy Bunkernek nevezett "szórakozóhelyen". Nem voltak illúzióim, hogy milyen jó is lesz, elsősorban nem is miattam mentünk. Ami érdekelt az az Elit Osztag. A régi hanganyagaik tetszettek, de az újak valahogy nem. Ennek oka, hogy az új számok is tingi-langik és közhelyesek, illetve az énekhang. Nekem azt mondták, hogy ugyanaz énekel , mint a '80-as években, nem igazán hiszem el a hang alapján, de legyen úgy. Már javában tartott a "buli" amikor színpadra léptek. Igazából be se mentem, csak kintről hallgattam... de történt valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ahhoz, hogy értsük miről is van szó, ismerjük meg az előzményeket.

Na már most, van ugye olyan weboldal, hogy punkportál, és ezen értelemszerűen van fórum is. Itt elég sok nagyokos ember van, akik osztják az észt a színtérről, a zenéről a pánkról és egyebekről, persze többségük kb. igazi irodai munkás, liberális senkiházi véleményem szerint, de ez nem is olyan lényeges. A történet szempontjából annyi a fontos, hogy a srácok elkezdték kedvelt tevékenységüket a "nácivadászatot" (mellékesen megjegyzem én nem szoktam olvasni a punkportált, de van informátorom, aki akarva és akaratlanul tájékoztat). Dicső nácivadászaink akkor épp az Elit Osztag valamelyik tagját mószerolták. hogy pontosan mivel? Nem tudom már pontosan, valami piti dolog, hogy vagy ő a náci, vagy szóba állt egy nácival, vagy esetleg elment mellette egy az utcán, és ebből kifolyólag a zenekar is náci, meg megtagad mindent ami szent és a többi, és a többi. Eleve nem értem ebbe mi a bűn, meg ők mi alapján döntik el, mik a szempontok? Gondolom nekik már a normalitásnál elkezdődik a bűvös nácihatár.

Felvetül a kérdés, hogy ez miért is érdekel engem/minket ennyire. Azért tisztelt nagyérdemű, mert ezen a bizonyos koncerten az Elit Osztagot is érdekelt, méghozzá annyira, hogy koncert közbe elkezdtek mentegetőzni, hogy ők bizony nem követik se a szocializmust, se a nemzeti szocializmust, sőt semmiféle  más eszmét amiben benne a szocializmus (akkor a fasizmus nyilván belefér:D). Mi vaaaaaaan? Miről beszél ez? 

- Ad 1. Mit foglalkozik azzal, hogy mit mondanak a punkportálon?

- Ad.2. Mi van akkor, ha náci? Amúgy is a szólásszabadság bajnokai tiltanának be manapság mindent, ami nem fér bele a "szólásszabadságba", azaz nem egyezik az ő véleményükkel.

-Ad. 3. Az Elit Osztag ne mentegetőzzön már! 

Na ennyit a "legendákról", ennyit a punkról.

Mérgezés és népi gyógymódok

A mai nap rádöbbentem arra, amit tegnap este még csak sejtettem. Megmérgeztek! 

Az eset tegnap késő este történt, méghozzá az étel volt a ludas. Igaz, ekkor már alapból nem túl egészséges enni, de mit tehetnénk? Nem szívesen tagadom meg a gyomor hívó szavát. A menü virsli volt, maga a választás is fura, hiszen volt egyéb étel is itthon, melyek még finomabbak is, pl. halpörkölt (bár ez ellett sózva). Már az étkezés alatt kezdtem sejteni a dolgot, de ételfogó szolga híjján a saját bőrömön kellett megtapasztalnom a tüneteket. A méreg szinte azonnal, de alattomban és sunyin fejtette ki a hatását. Éreztem én, hogy itt valami nem stimmel, de valamiért mégis magamat okoltam, hogy biztos alapból nem vagyok jól és megalapozatlan balítélet lenne otthagyni a táplálékot. De alig egy félóra múlva már fájt a hasam, és a fejem és az álmatlanság is gyötört. Hozzáteszem, a hasam ez eddig maximum szorulás miatt fájt és az is megoldódott magától, a fejem viszont tényleg pontosan jelzi, hogy valami baj van az emésztőcsatornában legyen ételről avagy alkoholról szó. Hosszas forgolódás után, úgy döntöttem jöhet a sokak által el nem ismert, de számomra egyértelmű és hatékony hagyományos gyógymód, azaz kivonultam a wc-re és jobb kezem mutató és középső ujját alkalmazva... ugye érjük. Mikor fenékig ürítettem az aktus keserű poharát és a keserű epe is távozott, a győztesek nyugalmával feküdtem vissza és végül aludtam el.

Ellenben a mai nap, a folyamatos, de enyhe hasfájás tudatosította bennem, hogy nem is volt olyan komolytalan a dolog a tegnapi. Remélem a meleg ebéd majd helyretesz.

De ki állhatott a háttérben, ki a felelős? A Surjány Hús? Vagy az egész húsipar? Sose rajongtam a virsliért, de nem érdekelt, hogy alig van benne hús, az se, hogy ami mégis belekerül az már kívül esik a hivatalos húsosztályzáson. Még az se borzasztott el, hogy mielőtt elnyerné végső formáját az egész egy sárgás kásás-pépes massza, a többiről már ne is beszéljek. Annyit azért mondanék, hogy bassza meg a kereskedő, hogy romlott terméket adott el nekem, és vesszenek az olyan hülyék mint én, akik ezt meg is eszik.

Na ne máááááá!

A kuruc.info nevű oldalon megjelent egy számomra vérlázító cikk. Ahhoz, hogy értsük a következő pár mondatomat nem árt, ha megtekintjük az ominózus írást. Mi is ezzel a bajom? Az hogy egy agyrém! Nem értem egyszerűen az összefüggést. Azért mert ezt a lányt megverte két szlovák bőrfejű, miért ne léphetne frigyre egy tót fiúval? Ez szimpla soviniszta uszítás.

Eleve számomra egy szlovák nem teljesen idegen, szomszédos ország, ami egykor a Szent Korona alá tartozott a népével együtt. Közös ország, közös múlt, közös történelem. A mai napig történelmi nemzetiségnek számítanak, sőt még az olyan jórészt magyarlakta területeken is van régi közösségük mint pl. Szarvas városa. Sőt ha már itt tartunk, akkor fehérek és genetikailag is közel állnak a magyarokhoz, tehát nem értem mi a baja a kurucoknak.
Mellékesen megjegyezném, hogy tudtommal a Felvidéken létezett olyan dolog is, hogy kettős identitás (ezt mára jórészt kiírtották állítólag), sőt jómagam is találkoztam egy olyan lánnyal, aki állítása szerint nem nagyon tudna egyértelműen dönteni, hogy ő most magyar-é vagy tót, leginkább mindkettő, hiszen mindkét nyelvet gyerekkora óta perfektül beszéli, a neve alapján is lehetne akármi (pl. a cikkben szereplő Péter Zák is ilyen, hiszen csak megfordítás kérdése a dolog), sőt nemhogy a családjára, hanem az egész falujukra jellemző ez. Persze messziről jött ember azt mond, amit akar, de nekem hihetőnek és hitelesnek tűnt.

Persze engem is zavar egy két dolog. Én is utálom Slotát, és azokat akik meglovagolták a politikáját, és azokat akik hittek nekik és bedőltek az uszításnak. Szerintem is át kéne beszélni történelmi kérdéseket, és jó lenne ha felhagynának a hamis történelem kitalálásával (ilyen hazugok sajnos nálunk is vannak tömegesen). De ettől még az átlag szlovák emberrel nincs bajom.

A másik dolog a cikk befejezése. A Reményik vers. Nem ismerem a munkásságát (csak a Nem nyugszunk bele költeményt, amit jónak tartok) a költőnek, nem is ismerem a vers igazi indíttatását, de ... az a romantikus nacionalizmus, amit képvisel helytelen és veszélyes. Ez a szemlélet okozta, hogy szétverték az országunkat, ez okozza, hogy a mai napig sokan nem képesek méltósággal viselni a történelem csapásait (szerintem már 1920-ban is, egy maréknyi embert kivéve az embereknek csak a pofája volt a nagy, és megelégedtek a ha a kocsmában óbégatták, hogy "nem. nem, soha"), ez a szemlélet borította többször lángba Európát. Ez, az eszme volt a mai sovinizmus táptalaja.

Miért életképtelen a S.H.A.R.P. mozgalom?

Elég méltatlan dolog, hogy ezzel a témával kezdem az írást, de olykor a súlytalan dolgokkal is kell foglalkozni, meg ugye a frissen jött gondolatok megérdemlik, hogy legalább ide lejegyezzem őket.

Most nem fárasztok senkit, hogy mi is az a s.h.a.r.p. (SkinHead Against Racial Prejudice, mondjuk egyesek szerint inkább Shaved Hippies Against Racial Pride), aki nem tudja az utánanézhet mindkét álláspontnak itt és itt, és eldöntheti neki melyik a szimpatikusabb. Na de most nem is az a kérdés, hogy kinek van igaza. Hanem, hogy miért is halódik ez a mozgalom, amit én speciel nem is bánok.

A probléma szerintem az ideálokban keresendő. Politikailag általában két ideál lebeg előttük.

1. "az apolitikus": Ez lenne ugye az ún. igazi "old school skinhead" (legalábbis szerintük). Alapvetően ez már eleve nehezen megvalósítható, hiszen ha már a fene nagy antirasszizmus a zászlóra van tűzve, akkor nehéz apolitikusnak maradni. De egye fene, ez még elképzelhető. Viszont a többségnél ez a dolog inkább a véleménytelenségből fakad, persze elképzelhető, hogy van egy-kettő jórészt idősebb ember akit nem érdekel a dolog, és nem is szívesen foglal állást (itt felvetül a  kérdés viszont, hogy ez az elfordulás meggyőződésből vagy inkább meghasonulásból fakad), de nekik általában van valami hobbijuk, tevékenységük ami lefoglalja őket, tehát nem a mozgalom a fő mozgatórugójuk.

Ellenben a manapság azt a világot éljük(sőt nem csak napjainkra volt jellemző ez), hogy ez a fiataloknak viszont nem nyújt igazából hitet, célt, alternatívát. Ergó az újoncok úgyis politizálni fognak, és a szimpla zene, sör, foci (amelyek favorizálása egyébként is inkább az erőlködésből és majmolásból, mint valós szeretetből fakad) kombináció nem lesz elég nekik. Példának okáért a nagy kultuszfilmjük a This is England is bemutatja ezt akarva akaratlanul.

2. antifasiszta, antirasszista: Na ugye, ha ezt a dolgot erőltetik, akkor abból meg több probléma is adódik. Először is odavan a politikamentes imázs. Másodszor ezzel önmagukat lökik a liberalizmus karjaiba, és leginkább libsi aktivistákat és nyafogó vega puncikat termelnek ki, ami ugyebár nem igazán egyeztethető össze az erőt és férfiasságot dicsőítő skinhead életérzéssel. A másik véglet meg szintén ezeknek a csoportosulásoknak lesznek a fegyvereik, és mindenkit betámadnak, aki pl. szidja a cigányokat, még ha jó okkal is teszi azt. Persze mindeközben a gyűlölet ellen szónokolnak, de közbe ők a legnagyobb gyűlölködők. Ez meg ugye rossz vért szül. És előbb utóbb ők járnak pórul, mert nem csak az igazi erő, hanem a merészség is hiányzik a  többségből.

Az ideáljuk másik eleme ugyebár az ilyen huli-huli-huligán gyerek, kemény ököllel, tar fejjel. Na ugye ezzel az a baj, hogyha valaki dicsőíti a rombolást, azzal úgyis táptalajt ad a gyűlölködésnek, azzal az erőszaknak. Persze az aktivista gyerekek alapból alkalmatlanok az erőszakra. Míg ha lenne egy igazi keményöklű gyerek köztük, aki szereti a huligánkodást, annak ökle meg előbb utóbb úgyis csattana pl. a cigányokon, meg úgyis elkezdene húzni a másik irányba, ami ugye köztük főbenjáró bűn.

Az összegzés annyi, hogy már eleve halva született dolog volt. Egyrészt, azért mert semmi organikus fejlődés nem volt, csak behozták és művelik anélkül, hogy figyelembe venné a magyar viszonyokat.Másrészt a saját ideáljaiknak lehetetlenség megfelelni.

Az újabban terjedő anarchista és kommunista brigádjaikról meg most hadd fejtsem ki, hogy miért szarok.

Kezdő gondolat! Ehhez tartsátok magatokat!

BURN THE HERETIC - KILL THE MUTANT - PURGE THE UNCLEAN